Ilyenkor, az év legszebb ünnepén, családja, szerettei körében mindenki átgondolja az év eseményeit. Mit csinált jól, esetleg mit rontott el, mintegy számvetést készít munkájáról, tevékenységéről.
Szűkebb családunk mellett, nekünk van egy nagyobb is. Több mint száz főt számlál és Berényi Gyermek FC a neve.
Időnk nagy részét töltjük az ifjú focisták képzésével, versenyeztetésével, egyesületünk ügyes-bajos dolgaival.
Éppen ezért, karácsonykor, nekünk is illik visszatekinteni az év eseményeire, levonva a tanulságokat, következtetéseket.
A 2007-es év sikeresnek tekinthető.
Létszámunk gyarapodott előző évhez képest, csapataink szép eredményeket értek el a különböző tornákon, bajnokságokban.
U 16-os, serdülő csapatunk három pont előnnyel vezeti a tabellát a Szeghalmi csoportban.
A 13-as csapatuk pontveszteség nélkül listavezető korosztályában. (Békés megyei U 13-as bajnokság B csoport).
Idén is indítottunk ovifoci csoportot, ahol tehetséges fiúk ismerkednek a labdarúgással.
U 7, U 9 és U 11-es csapatunk részt vett a BMLSZ által szervezett korosztályos utánpótlás programban. Itt nem a számszerű eredmények, hanem a rendszeres versenyeztetés, szoktatás kerül előtérbe.
Utóbbi három korosztályunknak hatalmas lehetőséget jelentett az Interliga Nemzetközi Bajnokságban való részvétel, ahol, mint egyik kiemelt Békés megyei utánpótlás nevelő egyesület vehettünk részt.
Sorozatos terhelés mellett, jó körülmények között, a térség legjobb román és magyar csapataival mérkőzhettünk. Színvonalas bajnokság, csak hasznára válhat csapatainknak.
Tavasszal a középmezőnyből folytathatjuk a küzdelmeket.
További célkitűzéseik között szerepel a serdülő és az U 13-as bajnokság megnyerése.