Január-februárban a XV. Farsang Kupa küzdelmeire kerül sor Mezőberényben, öt korosztályban. A torna szervezésében és lebonyolításában a Mezőberény-Bélmegyer Kistérségi Ált. Iskola DSE mellett most is szerepet vállal a Gyermek FC és a Gyermekfoci Alapítvány.
Június végén, július elején serdülő csapatunk számára az Italy Cup elnevezésű tornán való részvételt tervezzük, az Adria partján fekvő Cesenaticoban, Rimini közelében.
Augusztus 20-án, a Berényi Napok alkalmából három külfüldi csapatot látunk vendégül Mezőberényben: Gronau (Németország), Marosvásárhely és Székelyudvarhely(Románia).
A Mezőberényi Gyermekfoci Alapítvány 2008-ban ünnepli fennállása 10. évfordulóját.
Méltó megemlékezést az ősz folyamán sorra kerülő jótékonysági bál alkalmával tervezzük.
Olvasva az eredményeket, tervezve a jövő év eseményeit, ki kell emelnem a „csapatmunkát”.
A karácsonyi számvetés nemcsak eredményekről és tervekről szól.
Gyermekekről és felnőttekről van szó, akik becsülettel elvégezték a rájuk háruló feladatokat, mint játékos, testnevelő, edző, szülő, nagyszülő, támogató, szurkoló.
Nekik, valamint mindazoknak, akik továbbra is velünk vannak, e népes család tagjainak szeretném megköszönni és kívánok eredményekben gazdag,

BOLDOG ÚJ ÉVET

Kajlik Péter